Az írástudatlan társadalmakbana szóbeli irodalmat széles körben megosztották; telítette a társadalmat, és ugyanúgy része volt az életnek, mint az élelem, a ruházat, a menedék vagy a vallás. Számos törzsi társadalom a 19. századig elsősorban szóbeli kultúra maradt. A korai társadalmakban a lelkész a király vagy a főispán udvarnoka, a liturgiát alkotó költő pedig pap lehetett. De maga a szóbeli előadás az egész közösség számára elérhető volt. Ahogy a társadalom fejlődött, különböző társadalmi rétegei, illosztályok, egy „elit irodalom kezdett megkülönböztetni a nép népi irodalmától. Az írás feltalálásával ez a szétválás felgyorsult, míg végül az irodalmat az elit egyénileg tapasztalta meg (egy könyv olvasása), míg a folklór ill.a népdalt szóban és többé-kevésbé együttesen tapasztalta az írástudatlan köznép.
Az elit irodalom folyamatosan felfrissül a populárisból merített anyagokkal. Szinte minden költői ébredés például a népdal újszerű megbecsülését, a nagyobb objektivitás követelését tartalmazza. Ezzel szemben a népi irodalom témákat és nagyon ritkán mintákat kölcsönöz az elit irodalomból. A középkor végéről származó, szájhagyomány által megőrzött angol és skót balladák közül sok osztoznak az írott irodalommal, sőt szófordulatok is. E balladák nagyon nagy százaléka olyan elemeket tartalmaz, amelyek az egész Nyugat-Európából származó népballadákban megtalálhatók; a folklór központi témái valóban megtalálhatók az egész világon. Hogy ezek a közös elemek a diffúzió eredménye-evita tárgya. Ezek azonban nagy pszichológiai állandókat, az emberi fajra jellemző tapasztalati archetípusokat képviselnek, ezért az elit irodalom újra és újra felhasználja ezeket az állandókat, amikor a folklórban felfedezi őket.
Modernnépszerű irodalom
Jelentős különbség van az igazi populáris költők, mint például József Attila, és a folklór, mint Ady Endre, valamint a modern idők populáris irodalom között. A népszerű irodalmat manapság vagy írástudó közönség olvassa, vagy a televízióban vagy a moziban játsszák; olyan írók készítik, akik bármennyire is alantasak, a hivatásos írástudók elit csapatának tagjai. Így a populáris irodalom már nem a népből fakad; átadják nekik. Az ő szerepük passzív. Legjobb esetben korlátozott szelektivitással rendelkeznek fogyasztóként.
Egyes teoretikusok egykor úgy vélték, hogy a népdalokat, sőt a hosszú, narratív balladákat is kollektíven hozták létre, ahogy azt gúnyolódva mondják a törzs a tűz körül ülő és egyhangúan morogva. Ez az ötlet már nagyon elavult. A népdalok és a népmesék valahol egy emberi elmében kezdődtek. Kifejlesztették és olyan formákká formálták őket, amelyekben ma már több száz más elme is megtalálta őket az évszázadok során. Csak ebben az értelemben kollektíven állították elő őket. A 20. században a folklór és a népi beszéd nagy hatással volt az elit irodalomra – olyan különböző írókra, mint Franz Kafka és Carl Sandburg, Selma Lagerlöf és Kawabata Yasunari, Martin Buber ésIsaac Bashevis Singer A népdal mindig is az voltnépszerű a bohém értelmiségiek, különösen a politikai radikálisok (akik minden bizonnyal az elit) körében. A második világháború óta a népdal befolyása a népdalra nemcsak nagy; meghatározó volt. A 20. század közepe óta szinte minden sláger népdalutánzat; és néhány autentikus népdalénekes hatalmas közönséget vonz.
